Templomi hirdetések, 2019. feb. 17.

Örömmel értesítem a kedves testvéreket, hogy a héten megtörtént a
plébániánkon tervezett bérmálás időpontjának rögzítése. Eszerint május
12-én az esti szentmisében részesíti a bérmálás szentségében Dr. Erdő
Péter Bíboros úr a bérmálásra jelentkezetteket. Az ő felkészülésük folyik,
a foglalkozások csütörtökön vagy hétfőn vannak este ½ 7-kor.
 
Az elsőáldozásra készülő gyerekek számára is megkezdődik a közvetlen
felkészülés. Vasárnaponként a 9 órai szentmisére várjuk őket, a szentmise
után a plébánia nagytermében lesz számukra foglalkozás, míg a szülők
az ebédlőben beszélgetnek, kérdéseikre választ kapnak. Az első gyónás,
illetve beöltözés ápr. 6-7-én, az első áldozás pedig május 19-én lesz.
 
Megkezdődik az idén házasságra készülő fiatalok számára a jegyeskurzus.
Hétfőnként este 7 órától lesznek foglalkozások, beszélgetések a házasság
kérdéskörében.