Kedves ünnepre készülő testvéreim!
Évről-évre szent várakozással készülünk húsvét ünnepére. Nagyböjtnek a lelket tisztogató gyakorlatai, keresztutak, nagyheti készülődés, lelkigyakorlat, szentgyónás, mind-mind fontosak nekünk, és elvezetnek az esztendő csúcspontjához, a húsvéthoz. Ebben az esztendőben döbbenten éljük meg ezeknek a hiányát. Mintha nagyszombat állandósulna számunkra: csend, magány, várakozás. De az idén se marad el a húsvét ünnepe. Igaz, hogy szűkösek az eszközeink, hogy kifejezzük és megéljük hitünket, örömünket.
A 16. században ígéretesen indult a japán hittérítés. 1596-ban szörnyű véres üldözés a kereszténységet szinte kiirtotta. Akik maradtak, rejtőzködve őrizték hitüket: megkeresztelték a gyermekeiket, olvasták a bibliát, összejártak imádkozni, tanították egymást. Amikor aztán a 19. században új lehetőséget nyert a hittérítés, a külföldről érkező papok döbbenten látták azt az élő, minden eszköztől megfosztott hitet, amit megőriztek. Nemes büszkeséggel vették elő a korporálét – az Oltáriszentség alatti kis terítőt – ami maradt nekik az egykori utolsó szentmiséről. Évszázadokon keresztül pap nélkül, templom nélkül, szentségek nélkül megőrizték hitüket!
Mi azért ennyire korlátozott helyzetben nem vagyunk. Lehet számunkra egy szent sarok, egy házi oltár, minden napba rendszeresen beépített közös vagy egyéni ima. Az online közvetítések erősítik bennünk az összetartozás élményét. Az ismeretlen vírus néhány hét alatt térdre kényszerítette önelégült, gőgös világunkat. A Jóisten megengedte ezt. Bergson, a neves francia filozófus irja: „Isten csak azért teremtette és csak azért forgatja fel a világot, hogy szenteket alkosson.”
Reméljük, hogy mostani szorongattatásunkkal is megvalósítja ezt. Ezért énekeljünk nyugodtan és örvendezve alleluját a mostani húsvétban is!
Gábor atya