A Szentmihályi Esték programsorozat újraindul a pandémia után! Első alkalommal, június 19-én Váradi Anna könyvbemutatójára kerül sor


Böjte Csaba testvér ajánlásával:

"Nagy tisztelettel ajánlom Váradi Anna évszázadokat átívelő, mégis modern hangvételű munkáját.
A múltból erőt meríteni, annak hibáiból tanulni, bölcs dolog. Tisztán látni, hogy összefogásból, becsületes, szorgalmas munkából hogy virágzik fel évtizedekre drága szülőföldünk, a Kárpát-medence, s ugyanakkor látni azt is, hogy a széthúzás mennyi fájdalmat okoz, és hogy teszi tönkre a mi drága hazánkat. Igazából mindig minden, mindennel összefügg. E könyv célja, hogy ezeket a búvó patakként, a történelem hatalmas sziklái között eltűnő és megjelenő kapcsolatokat, összefüggéseket feltárja, bemutassa. Érdemes manapság Anna ezen értékes könyvét lapozgatni, mert fehéren, feketén láthatóvá válik, hogy a jó, bátor, hősies tettek, akárcsak a bűnös árulások, gyáva meghunyászkodások, nemtörődöm közömbösségek mindig megtermik a maguk gyümölcsét. Az elvetett mag a múltban is és ma is megsokasodik, az elvetett mag természete szerint.
Számomra e könyv olvasása nemcsak múltunk érdekfeszítő bebarangolását jelenti, hanem a holnap építéséhez is erőt, muníciót jelent.

Őszinte tisztelettel, Csaba testvér"


Szeretettel várunk mindenkit - a járványügyi előírások betartásával - a Szent Mihály Templom Közösségi termében (XVI. Templom tér 3.) június 19-én, szombaton 16 órakor!