Gyermekéveit is Szentmihályon töltötte, jobbára a nagyszülőknél, akik akkor a még ritkán beépített Rákospalotai határúton laktak. Nagy szeretettel mesél írásaiban erről az időről: az unokatestvér játszópajtásokról, a minden csínytevésben benne lévő nagypapáról, a tollporolóval felfegyverkezett nagymamáról, aki „az egyetlen férfi volt a családban”. Egész életére meghatározó élmények voltak ezek a gyermekévek.
Iskoláit helyben kezdte, majd a mátyásföldi gimnáziumban folytatta. Vácra jelentkezett a szemináriumba 1940-ben, 14 évesen.
A második világháború idején kispapként az orosz frontra került, hadifogságba esett, és több mint két évet töltött különböző oroszországi munkatáborokban. Ezek az évek is mély nyomot hagytak életében.
1947-ben kerül haza, és folytatja szemináriumi tanulmányait most már a Központi Szemináriumban, Budapesten. 1951-ben szentelik pappá, ténylegesen 9, jogilag 12 évi papi tanul-mányok után.
Újmiséit Soroksáron, Albertirsán és Rákosszentmihályon tartja. Még vannak további vizsgái, de már nagy lelkesedéssel kezdi meg papi életét.
1952-ben nevezik ki első állomáshelyére, Kistarcsára. Mint minden pap az 50-es években, ő is a kommunista hatalom látóterébe kerül. Próbálják beszervezni, bevonni a papi béke mozgalomba, ő azonban szilárd jellem. Mindszenti prímás elveit követve, Prohászka Ottokár tanításán nevelkedve tudja a helyét. Visszautasít minden ajánlatot. Ezzel azt éri el, hogy hagyják dolgozni, de állandó megfigyelés alatt áll.
További állomáshelyei: Abony, Szolnok, Újpest, Pestszentimre, Pestszenterzsébet, Vecsés. Tizenhat év káplánkodás után a püspök atya Székkutasra nevezi ki adminisztrátornak, de helyette Csécsére kerül plébánosnak 1967-ben. Könyvében így ír káplán éveiről: „Őszintén mondom, hogy én mindegyik állomáshelyemen jól éreztem magamat. A szerető fogadtatás a különféle egyházközségeket otthonommá avatta.”
Nagy lendülettel folytatja most már önálló munkáját. Sokat dolgozik és elmélkedik a lelki élet – ahogy ő mondja „a szokások langyos vizé”-nek felmelegítésén. Bernanos mondását így alakítja át a maga számára: „Ha az Egyház kihűl, az egész világnak vacogni fog a foga.” Érzi, hogy az Egyháznak megújulásra van szüksége, mert a régi, hagyományos adminisztratív eszközökkel egyetlen közösség életét sem lehet megújítani. Örömmel üdvözli a II. vatikáni zsinat határozatait, amivel bizonyos ajtók és ablakok kitárultak, mozgásba jött a teológia, és a lelkipásztorkodásban is új utak nyíltak meg.
Ennek szellemében végzi lelkipásztori munkáját: tanít, oktat, nevel, együtt él közösségével. Nem nézi ezt jó szemmel a hatalom. Egyik beszéde után beidézik, majd jegyzetei, írásai miatt 1968-ban börtönbüntetésre ítélik. November 4-én kell bevonulnia, és 69 március 3-ig börtönbüntetését tölti. Izgatásért ítélik 1 év és 6 hónap börtönre, de 4 hónap után fel-függesztik. Semmit sem tudnak rábizonyítani, átnevelése is eredménytelen, így szabadlábra helyezik, de 3 év próbaidőre bocsátják. Visszamegy Csécsére, és folytatja munkáját. 1970-ig Csécse plébánosa.
1970 nyarán püspöke Isaszegre nevezi ki plébánosnak. A nagyobb lélekszámú községben káplánja is van, de a munka is jóval több. Rövid idő alatt újjáéleszti az egyházközség életét, sok embert bevon a plébániai munkákba. Fő feladatának tekinti a hitoktatás iskolai megszer- vezését. Segédanyagokat, könyveket ír, melyekben egy-egy fogalomkört igyekszik megvilágítani. Így készül el a kicsiknek, elsőáldozóknak, bérmálkozóknak szánt könyve. Készít alap hittan könyvet kicsiknek, jegyeseknek, felnőtteknek, de ezek a könyvek többnyire az íróasztal fiókjában maradnak, esetleg házilagos sokszorosításban terjednek, mert kiadását sem az egyházi, sem az állami hatóság nem támogatja. Évek múlva, amikor egyházi körök és szélesebb környezete is megismeri írásait, szentbeszédeinek gyűjteményeit, az Ecclesia vállalja, hogy évenként egy könyvét kiadja.
Mindezek ellenére ő lelkiismeretes papi munkája mellett évenként két-három könyvet megír, nem törődve azzal, hogy ezek csak az íróasztalfiók részére készülnek. Ezek a munkák komoly szellemi erőfeszítésre késztetik. Fizikai karbantartásáról az isaszegi plébánia sajátságos helyzete gondoskodik. Egy rossz állapotban lévő templomot, romos plébániai épületet vesz át, nagy kerttel. Sok munkával, helyi segítőkkel rendbehozzák az épületeket, művelni kezdi a kertet, amit a helyiek eleinte furcsán néznek. Sokszor elhangzik: ”No plébános úr, megmutatjuk, hogy kell kapálni, maga maradjon csak a gyóntatószékben!”. De nem tágít. Megtanulja a kemény mezőgazdasági munkát, és örömmel végzi. Jó szellemi kikapcsolódásnak tartja. Megszereti a kertet. Egyik írásában így ír a kertről:
„Az Éden-kertet elvesztettük, de az utána való vágy tovább él szívünkben. ... A kert szépsége iránti hódolat vele született tulajdonsága az emberi léleknek, de nem mindenki vállalja vagy tudja elsajátítani a szépségteremtés művészetét. ... Tavasztól őszig úgy megyek, sétálok kertemben, mint valami szépséges katedrálisban.”
Nyolc évet töltött Isaszegen, ezalatt sok barátot szerzett, és nagyon megszerették a hívek. 1978-ban Sashalomra nevezi ki püspöke, plébánosnak. Vállalja az új feladatot, amiben benne van az is, hogy szülőhelye szomszédságába kerül, és hátha egyszer majd Szentmihályon is szolgálhat.
Először itt is építkeznie kell. Javításra szorul a templom, rossz a plébánia épülete, és messze esik a templomtól. A hívek összefogásával megindul a munka, és évek múlva új plébániai épület is épül a templom mellett. Sokat dolgozik, hogy ne csak üres templom, hanem élő közösség vegye körül. Mindenkit bevon a munkába, akit alkalmasnak lát valamilyen feladatra. Hamar megszeretik, és a környékről, különösen Szentmihályról sokan csatlakoznak munkatársi köréhez.
Továbbra is fontos feladatának tekinti a gyermekek rendszeres hitoktatását. Államilag csak a plébániai hitoktatás megengedett. Szombatonként, hétköznap esténként különböző korcsoportú gyermekek gyülekeznek a plébánia hittantermében. Több száz gyermek, fiatal, felnőtt hitoktatását végzi évről-évre. Segédanyagokat készít. Rajzos, írásos füzetecskék ezek, amiket valamilyen sokszorosítási eljárással /stencil, később fénymásolat/ terjeszt hittanosai körében.
Nem mond le a könyvkiadásról. Most már sorra jelennek meg könyvei. A hatalom szorítása is gyengül, írói ismertsége is egyre szélesebb körökben terjed. Felülről, paptársaitól is egyre több bíztatást kap írásai hasznosságáról. Így azután a 80-as évek tájékán már két-három könyve is megjelenik évenként. Könnyen és gyorsan ír széleskörű műveltségének köszönhetően. Ehhez hozzájárul óriási jegyzetanyaga. Ám gondolatait sokáig formálja, átformálja, javítja. Az első írások általában megjelennek a heti plébániai levelekben, helyi újságokban, vagy elhangzik a prédikációkban. A végleges formáját valamelyik könyvében olvassuk újra, és ilyenkor az a benyomásunk, hogy mintha ezt már hallottuk volna valahol. Könyveiben sokszor szerepelnek hittanosai, név szerint is, vagy közvetlen munkatársai ismernek magukra egy-egy részletben. Ő a mindennapi életből vette példáit, ezért állt olyan közel hozzánk.
Ideje nagy részét a lelkipásztori munka teszi ki. Vallja, hogy „...nem az a legnagyobb teljesítmény, ha rakétákkal műholdakat állítanak a pályájukra, hanem az, ha az embereket Isten körüli pályára helyezik”. Sokat foglalkoztatja az Egyház mai szerepe. Megállapítja:”...a vallásos élet gyengülése láttán nem csak az Egyházat kell kárhoztatnunk, hanem egyre tevékenyebb ellenségeit is”. Nem veszti azonban reményét, mert tudja ...”az Egyház azért, és addig él, amíg Jézusba kapaszkodik”. A papi munka mellett a kertjének él, az estéket írógépe mellett tölti. Szép kertet varázsol munkatársaival az új Plébánia köré, és ismerőseinek, baráta-inak büszkén mutogatja azt, osztogatja virágait, gyümölcseit.
 
Negyven éves papi munkájának ünneplésekor így elmélkedik: „Hogy életem ünnepi színekkel büszkélkedhet, azt egyedül Jézus barátságának köszönhetem. Az ő megbízásából lettem tanító, elmélkedő, tollat forgató, lelkesedő és bűnbánó ember. Hála és köszönet e meg nem érdemelt ajándékért! Úgy éltem, úgy élhettem, mint egy megelégedett ember Isten tenyerén.” Végül így összegzi írói munkásságát: „Amit írtam, nem azért írtam, mert szép, hanem azért, hogy magamat és másokat szebbé tegyen.”
Egyre többet beszél a halálról, készül rá, formálgatja a találkozást. Ilyenkor nagypapáját idézi, aki életében talán legközelebb állt hozzá. „Látom őt, amint ott áll, és vár a mennyország kapujában, ugyanúgy, mint egykori kertünk virágos bejárata előtt. Belegondolni is gyönyörűség: újra találkozhatok vele...”
1999 szeptember 24-én váratlanul és hirtelen meghal.
(Az idézetek Gy. A. Emlékhalászat c. könyvéből származnak)
Összeállította: Morvay Árpád
 
Megjelent műveinek jegyzéke:
Keresztény tanítás rajzokban /1981/
Vasárnapi kenyér „A”, „B”, „C” év (3 kötet) /1981-82/, prédikációs gyűjtemény
Jézus asztalánál 1, 2, 3 (3 kötet) 1981-83/, példák a katekizmushoz
Jöjj, kövess engem /1983/, szentek élete
Jézussal a szívünkben /1986/
Vegyétek és egyétek /1988/, olvasókönyv elsőáldozóknak
A szeretet üzenete /1988/
Örömhír a gyermekeknek „A”, „B”, „C” év (3 kötet) /1989/
Szólj, Uram, szolgád figyel /1990/, elmélkedések
Anyánk, az Egyház /1990/
Testvérünk a halál /1991/
Vasárnapi elmélkedések „A”, „B”, „C” év (3 kötet) /1991/
Jézus jön hozzánk, elsőáldozók könyve
Istenem, téged kereslek
Vasárnapi örömhír „A”, „B”, „C” év (3 kötet) /1992/
Emlékhalászat /1992/, vallomások a papi életről
A szív fényessége /    /, gondolatok a szentségi házasságról
A kővé vált kenyér /1993/
Menjünk Betlehembe /1994/ Adventi és karácsonyi gondolatok
A keresztfához megyek /1995/
Jézus a mi utcánkban 1, 2, 3 (3 kötet) /1996/
Hazafelé /1996/ Lelkipásztori napló
A szeretet üzenete „A” év /1998/
A kőtáblák üzenete
Történetek a szeretetről /1999/

Rólunk

Budapest-Rákosszentmihály - Szent Mihály plébánia
Rákosi Espereskerület
plébános: Urbán Gábor
diakónus: Hernád Sándor
Búcsú: szeptember 29-ét követő vasárnap.
Anyakönyvek: 1904-től.
Számlaszám, adományok: Budapest Bank 10102237-31598805-00000009