A kiegyezés /1867/, majd Pest, Buda, Óbuda egyesülése jelentősen elindította a nagyváros ipari fejlődését. Hatalmas mértékben megnőtt a munkaerő iránti igény. Több más mellett ez a feltétel is befolyásolta az akkori Szentmihályon az uradalmi birtokok felparcellázásának beindítását, építési telkek kialakítását, munkaerő vonzását a főváros környezetébe.
Szerencsésen találkozott mindkét fél érdeke, ugyanis a tulajdonosok megszabadultak a sokszor művelésre alkalmatlan területeiktől, ugyanakkor az új tulajdonosok viszonylag olcsón építési telekhez jutottak, ráadásul kedvező banki hitellel támogatva.
Nagy lendületet adott ennek a folyamatnak az 1888-ban elindított BHÉV járat, akkor még gőzmozdony vontatta állandó kapcsolata, mely a Keleti pályaudvartól Cinkotáig szállította az utasokat a Kerepesi úti vonalon.
A szentmihályi lakosok száma is folyamatosan emelkedett: 1890-ben még 884 fő, 1901-ben már 3069 fő volt. 703 lakóház állt már a településen.
A lakósság növekedése szinte minden területen követeli igényeinek kielégítését. Legyen az közigazgatás (községi önállóság), egyházi szolgáltatás (Csömörtől elszakadás), templomépítés, oktatás-iskoláztatás, közlekedés. Így nem csoda, hogy helyi kezdeményezések indulnak minden téren, szerencsés módon hozzáértő, lelkes emberekkel, és a már idetelepült, jómódú villa-tulajdonosok pártfogásával. Minden felsorolt terület fejlődésének-fejlesztésének megvan a maga saját (és sajátságos) története. Mindezekről olvashatunk a helytörténeti ismertetőkben. Mi most csak egy kis kiegészítést kívánunk tenni az akkori közlekedési viszonyokhoz, felhasználva és bemutatva a korabeli történelmi töredékeket.
Néhány bekezdéssel ezelőtt említettük, hogy 1888-ban a Kerepesi úton megindult a gőzvontatású BHÉV járat. Rövid idő alatt olyan kedvenccé vált, hogy a helyiek már csak Muki-nak emlegették. Ez már egy nagy segítséget jelentett a fővárosba naponta bejáró munkásoknak tisztviselőknek, de a vonal még kissé messze esett Szentmihálytól, oda még – gyalog – el kellett jutni. Ez a szükség indítja el a Lóvasutat 1893-ban, azzal a céllal, hogy a mai Nagyicce állomásig /akkori nevén József főherceg telep állomás/ eljuttassa a fővárosba igyekvőket. A lóvasút útvonala a mai Nagyiccétől – az időközben többször változtatott nyomvonalon – a Pálfi térig /akkori nevén Paulus térig/ tartott. Ez a nyomvonal a mai utcanevekkel a Pirosrózsa u, Szent István u, Kossuth Lajos u, Rákosi út, Ilona u, Pálfi térrel azonosítható. A vállalat neve Puszta-Szentmihályi Lóvasút Rt. volt.
A végállomást, a kocsiszínt és a lóistállókat a Pálfi téren alakították ki.
Kezdeti próbálkozások után Schvarczl bácsi-ék – mindenki így nevezte őket – Schvarczl József vette át a lóvasút igazgatását. Ő maga nagytekintélyű iparosem-ber, vaskovács volt. Napjait kora hajnalban azzal kezdte, hogy közeli házából átsétált az Ilona utcai lóvasúti tanyaházba, Stein Péter, kovács és Czinker István, lakatos társaságában. Ők voltak a lóvasút alkal-mazottai. A lakatos feladata a Ganz gyár által gyártott lóvasúti kocsik ellenőr-zése volt. A kovács a lovak patkolását vizsgálta. A telepen Hamrik főkocsis tartott szigorú rendet az emberei és a lóállomány felett. A kalauzokat az elmúlt nap eseményeiről a csalhatatlan, szikár Kuff ellenőr számoltatta be. Ő ügyelt az utazóközönség panaszmentes kiszolgálására.Az állomány ellátásáról a „vezérigazgató” Schvarczl bácsi gondoskodott. Mindig legyen elegendő széna, szalma, zab. A beszerzés és termelés, ill. termesztés, a folyamatos szállítás is az ő gondja volt.
A tavaszi, nyári, őszi időben kellemes volt utazni a nyitott kocsikban. A tél talán kicsit keményebb lehetett mind az utasok, mind a kocsisok, mind a lovak számára. Sok vidám történet keringett a helyi lapban, aRákos Vidékében ebből az időből.
Például:
Hogyan tolták zord időben az utasok a kocsit, vagy az enyhe emelkedőkön csúszós időben, segítvén a lónak. Vagy hogyan emelte vissza a kitérőkben a sínekről leugrott kocsit 8-10 erős, vállalkozó legényember. Ha lassan baktatott a ló, tavaszi időben, az erdőszélen, még virágszedésre is leugrott egy-egy bátor, gyorslábú fiatal, hogy választottjának egy csokor mezei virággal kedveskedjen.
A lóvasút útvonalát, feltételes megállóhelyeit, ill. fő stációit úgy állapították meg, hogy egy-egy hívogató kocsma, vendéglő, kávézó legyen az állomáshelyen, ahol a lófogat utasait friss süteménnyel, habos kávéval, zamatos csömöri borral, jégbehűtött sörrel, gőzölgő petrezselymes rántott csirkével, ropogós kacsa pecsenyével várták. Ilyen vendégváró helyek voltak az útvonalon a Bíróné, a Bürgermeister, a Hausvater, a Vén Fiúk, a Solti, a Mazáts féle vendégfogadók.
Ahogy a lovak lassan poroszkáltak, az idő is lassan elszállt a lóvasút felett.
1911-ben meghosszabbították és villamosították a BHÉV vonalát. Kiépítették a Szentmihályt Nagyicce állomásnál bekötő hurokvágányt. Sőt a BHÉV egyenes vonalat épített ki Rákospalota irányába. A körvasúton is elindította a MÁV a rendszeres személyforgalmat. Így mindkét irányba, Újpest, ill. Kőbánya felé is egyszerűen el lehetett jutni a környező gyárakba, üzemekbe.
A lóvasút 1913-ra már teljesen elvesztette versenyképességét a villamossal szemben. Hosszú viták után a társaság a megszüntetéséről döntött. Schvarczl József, akinek igazi szívügye a lóvasút volt, és éveket töltött el először Farkas Ignác, majd Pálfi János mellett, mint ügyvezető alelnök, kimondta a megszűnést. A Rákos Vidéke így emlékezett erre 1913 kilencedik számában:
„Schvarczl József neve évek hosszú sora óta egybeforrott Rákosszentmihályon a lóvasúttal, melynek élén megbecsülhetetlen érdemeket szerzett, mégpedig nem csupán a társaság, hanem Rákosszent-mihály fejlődése érdekében. Az ő önfeláldozó buzgalma és szakértelme tette lehetővé, hogy a kis lóvasút a 800.000 utasnyi forgalmat le tudta bonyolítani, és évek során át pompásan jövedelmező vállalata is lett a helybeli közönségből álló részvényeseknek.”
A lóvasút helyét átvette a villamosított BHÉV. Nagyjából hasonló nyomvonalat építettek ki, mint ahogy a lóvasút is járt. Nagyiccétől a Sashalmi sétány, Rákóczi úton át haladt a Csömöri útig, majd az Ilona utcán át a Pálfi térnél kanyarodott a Rákosi útra, és elérve a Rákóczi utat vissza a Kerepesi úti fővonalig. Talán érdemes még megemlíteni, hogy amikor 1941-ben bevezették Magyarországon a jobboldali forgalmat, az úttest baloldalára lefektetett vágányok szembe kerültek a forgalommal. Sokáig tanakodtak, hogy hogyan oldják meg ezt a kérdést, mígnem Pálfi János felállt és ennyit mondott: „Hát egyszerű: fordítsátok meg a menetirányt!” Valóban így történt, és ezek után a HÉV a Rákóczi útról a Rákosi útra kanyarodott, az Ilona utcán át érte el a Csömöri utat, majd a Rákóczi utat elérve haladt tovább Nagyiccéig. Ennek egyetlen „szépséghibája” volt. Mielőtt a HÉV elérte volna a Kerepesi úti fővonalat, a sashalmi piactérnél egy vágánykeresztezést kellett beépíteni, mert a gödöllői vonalon nem oldották meg a jobboldali forgalomra való áttérést. Ott még mindig a „balra hajts!” él. Tessék egyszer megfigyelni!
Összeállította: Morvay Árpád /Bp.2021./
Források:
Rákos Vidéke /Társadalmi, Közigazgatási és Közgazdasági Hetilap, Rákosszentmihály/
Dr. Radomszky Mihály: Rákosszentmihály és Környéke
Egyházközségeink Vázlatos Története /Bp. 1960./
A Szent Mihály Templom 100 éve /Emlékkönyv Bp. 2002./
Móricz Pál, Lantos Antal: A régi Szentmihály /Bp. 2010./
Magyarázat:
A BHÉV elnevezés később HÉV-re változott.
